Escobaria Britton & Rose 1923

Család: Cactaceae

Első leírása:

Escobaria Britton & Rose 1923/CBR 4: 53.  (A CBR rövidítés a Britton és Rose által 1923-ban kiadott „The Cactaceae” könyvre vonatkozik.)

Szinonima

Neobesseya Britton & Rose 1923/CBR 4: 51.

Etimológia

Az Escobaria nemzetséget Britton és Rose a mexikói Numa Pompilio Escobar Zerman (1874-1949) és Romulo Escobar Zerman (1882-1946) természetbúvár testvérpárról nevezte el érdemeik elismeréséül, mivel nagyban segítették kutatómunkáikat.

História

Az Escobaria és a Mammillaria nemzetség szoros rokonsági kapcsolatban áll egymással, de az utóbbitól az axilla hiányában és a szemölcsön lévő barázda miatt könnyen megkülönböztethető. Hasonló a helyzetük a Coryphantha nemzetséggel is, de attól meg eltérő tövisezettségük, méretük és külső lepelleveleik szálkás széle miatt szintén jól megkülönböztethető. A kezdeti Escobaria fajok többsége meglehetősen nagy hasonlóságot mutatott, több faj egymástól való elkülönítése sokszor a szakemberek számára sem volt egyszerű, ezért praktikus okokból meg kellett történnie az összevonásoknak.Régebbi források a fajokat a Cochiseia, Coryphantha, Echinocactus, Gymnocactus, Mammillaria, Neobesseya és Neolloydia nemzetségekbe sorolták. Britton & Rose a közös jegyek alapján kiemelték a rokonfajokat korábbi rendszertani besorolásokból - ami akkor legfeljebb 9 taxon lehetett - új nemzetségnév alatt egyesítették őket, és az általuk 1919-1923-ban készített „The Cactaceae” 4 kötetes rendszertani művükben írták le és publikálták először. A nemzetség típusfajául az Escobaria tuberculosa-t választották.

Az Escobaria nemzetséget leíró két amerikai kaktuszszakértő, terepkutató és rendszerező dr. Lord Nathaniel Britton (1859-1934) és prof. dr. Joseph Nelson Rose (1862-1928). Britton a New York Botanikus Kert igazgatója, Rose pedig Washington-ban a "National Herbarium, Smithsonian Institution" kuratóriumi tagja volt. A szerzőpáros közös életműve, az 1919-23 között készült és a Washington-ban kiadott teljes kaktuszcsaládot átfogó 4 kötetes "The Cactaceae I-IV" monográfia. Közösen több kaktuszfajt is leírtak, néhány ismertebb ezek közül: Copiapoa megarhiza subsp. megarhiza, Coryphantha pallida subsp. pallida, Discocactus bahiensis, D. zehntneri subsp. zehntneri, Echinocereus barthelowanus, E. grandis, Echinopsis aurea subsp. aurea, E. formosa subsp. bruchii, E. ferox, E. pampana, Escobaria chihuahuensis subsp. chihuahuensis, E. dasyacantha subsp. chaffeyi, E. sneedii subsp. sneedii, Gymnocalycium spegazzinii subsp. spegazzinii, Mila caespitosa subsp. caespitosa, és számos Mammillaria faj. Rose önálló szerzőként is sok új kaktuszfajt írt le, ezek közül az ismertebbek az Echinocereus reichenbachii subsp. baileyi és a Mammillaria heyderi subsp. macdougalii (Rose ex Bail.) Hunt. Egyedül utazta be a kontinenst, főleg a kaktuszlelőhelyeket, melynek tapasztalatait használta fel a fenti közös monográfiájukban. A kaktuszokon kívül számos Echeveria faj felfedezője és leírója is.

Habitus

A nemzetségre általában jellemző, hogy a kissé lapított gömbformától a hengeres alakig változó, alacsony növésű, többnyire a talajszinten elágazó kicsi vagy nagyon kicsi szárméretű, tejnedv nélküli szemölcsös növények. Öreg korukra kissé megnyúlnak, a szemölcsök „elfásodnak”, melyek a tövisek lehullása után is megmaradnak. Ritkán némelyik faj a közepes kaktuszméretet is eléri. A fajok nagy része gazdagon sarjad, laza párnát, telepet, gyepet képez, nagy csoportokba is tömörülnek. A szemölcsök felső részén sekély barázda (árkocska) fut végig, a virágok ennek tövében, mintegy az axillában képződnek. Az areola legtöbbször sűrűn tövises. Töviseik többnyire vékonyak, tűszerűek és sárgás, barnás, de főleg szürkés-fehéres színűek, a tövishegy leginkább fehér, sárga vagy sötétebb színű. A középtövisek általában hiányoznak, vagy csak kevés van, melyek erősek és sötétebbek. A fehér, zöldesfehér, sárga, piros, bíbor vagy rózsaszínű virágok kicsik (kivétel az E. vivipara fajcsoport és az E. missouriensis), a tenyészcsúcson többesével nyílnak kora tavasszal. A bogyószerű, tojásdad alakú, díszítő hatású termés éretten zöld (sárgás tónussal), élénkpiros vagy vörös, rászáradt virágmaradvánnyal, a mag félgömb vagy nagyjából tojás alakú, sötétbarna vagy fekete színű, a maghéj fényes, hálószerűen gödrösen pettyezett. Virágjuk szerkezete és a szemölcsök árka miatt közeli rokonságban állnak a Coryphantha és a Neolloydia nemzetségekkel.

David R. Hunt besorolása szerint a nemzetséghez jelenleg az alábbi 20 taxon – 16 faj és 4 alfaj – tartozik, melyet három szekcióra oszt fel (Escobaria, Neobesseya és Pleurantha).

Escobaria szekció:

1. E. alversonii (Coulter) Taylor 1997 (1894, 1892) USA: Arizona, Kalifornia
2. E. hesteri (Wright) Buxbaum 1951 (1932, 1930) USA: Texas
3. E. laredoi (Glass & Foster) Taylor 1979 (1978, 1972) Mexikó: Coahuila
4. E. sneedii subsp. sneedii Britton & Rose 1923 (1923, 1921) Mexikó: Chihuahua; USA: New Mexico, Texas
5. E. sneedii subsp. orcuttii (Boedeker) Luethy 1999 (1933, 1926) USA: Arizona, New Mexico, Texas
6. E. tuberculosa (Engelmann) Britton & Rose 1923 (1856, 1852) Mexikó: Chihuahua, Coahuila, Durango, Nuevo León; USA: New Mexico, Texas
7. E. vivipara (Nuttall) Buxbaum 1951 (1813, 1811) Kanada: Alberta, Manitoba, Saskatchewan; Mexikó: Chihuahua, Coahuila, Sonora; USA: Arizona, É-Dakota, Kalifornia, Montana, Texas

Neobesseya szekció:

8. E. cubensis (Britton & Rose) Hunt 1978 (1912, 1909) Kuba: Holguín
9. E. dasyacantha subsp. dasyacantha (Engelmann) Britton & Rose 1923 (1856, 1852) Mexikó; USA: New Mexico, Texas
10. E. dasyacantha subsp. chaffeyi (Britton & Rose) Taylor 1998 (1923, 1910) Mexikó: Coahuila, Zacatecas
11. E. duncanii (Hester) Buxbaum 1960 (1945, ….?) USA: New Mexico, Texas
12. E. emskoetteriana (Quehl) Borg 1937 (1937, ….?) Mexikó: Coahuila, Nuevo León, Tamaulipas; USA: Texas
13. E. lloydii (Britton & Rose) 1923 (1908, ….?) Mexikó: Zacatecas
14. E. minima (Baird) Hunt 1978 (1931, 1931) USA: Texas
15. E. missouriensis subsp. missouriensis (Sweet) Hunt 1978 (1830, 1818) Mexikó: Coahuila, Nuevo León; USA: Arizona, É-Dakota, Idaho, Texas
16. E. missouriensis subsp. asperispina (Boedeker) Taylor 1998 (1928, 1928) Mexikó: Coahuila, Nuevo León
17. E. robbinsorum (Earle) Hunt 1978 (1977, 1976) Mexikó: Sonora; USA: Arizona
18. E. zilziana (Boedeker) Backeberg 1961 (1930, 1928) Mexikó: Coahuila

Pleurantha szekció:

19. E. chihuahuensis subsp. chihuahuensis Britton & Rose 1923 (1908, ….?) Mexikó: Chihuahua
20. E. chihuahuensis subsp. henricksonii (Glass & Foster) Taylor 1998 (1977, 1972) Mexikó: Chihuahua, Durango

Megjegyzés

Az 1. évszám az aktuális nemzetségbe sorolás dátuma, a 2. a taxon első leírásának, a 3. a felfedezésének az éve. A hiányzó (kérdőjeles) dátum valószínűleg egyezik az első leírás évével.

Érdekesség

A nemzetség első leírt faja az Escobaria vivipara, ebben a sorban az E. minima a 13. taxon, eddig az utolsóként felfedezett és leírt pedig az E. robbinsorum.

Élőhely

Kanada legdélebbi, Kuba déli, Mexikó középső és északi, valamint az USA déli területein a leginkább száraz, törmelékes lejtők lakói az egészen kicsi termetű, de népes telepeket is létrehozó, szárméretükhöz képest többségében nagy virágokat nevelő kaktuszok. 5 taxon csak az USA-ban, 7 kizárólag Mexikóban, 6 mindkét államban, 1 Mexikón és az USA-n kívül legészakabbra még Kanadában is él (E. vivipara), és szintén 1 található Kubában.

Gondozás

Nyáron a szabadban, tűző napsütésben, egész nap szellős, világos helyen növekednek a legtermészetesebben, de olykor még a legmelegebb és a legnaposabb hely sem lehet elégséges számukra. A szép fejlődés másik fontos tényezője, hogy az éjszakai és a nappali hőmérséklet minél szélsőségesebb legyen jó szellőzés, alacsony páratartalom mellett. A talajközegük jó vízelvezető legyen, sok, ásványi anyagokban gazdag kőzettörmelékből álljon. Kövek üledékes réseibe is ültethetjük magánosan vagy kisebb csoportokban. Viszonylag meleg tavasz és ősz esetén április elejétől október végéig öntözzünk, de csak mértékkel. Két öntözés között hagyjuk a talajt jól kiszáradni. Júliusban és egész télen teljesen szárazon legyenek. A fajok többsége jól tűri a fagyokat, egyes fajok még hazánkban is télállóak. Általában nagyon hűvös, 4 °C körüli hőmérsékletet és száraz helyet biztosítsunk a teleltetésükhöz. Magról, sarjról és oltással szaporíthatók, saját gyökerükön, vagy feloltva nevelhetők. Az oltott egyedek gyorsabban és biztonságosabban fejlődnek, de a jellegzetes alakjuk torzulhat az erőteljes növekedés miatt. Tavasszal és ősszel gombaölőszerrel védeni kell őket a gombás fertőzésektől.

Felhasznált irodalom

Bodor János (2008): Szobakaktuszok. Mezőgazda Kiadó ISBN 978-963-286-383-2
Debreczy Zsolt (1976): Télálló kaktuszok, agávék és pálmaliliomok. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest ISBN 963 230 499 3
Elhart Zsolt: Escobaria minima MPKE-MKOE Pozsgások (35. kártya)
Haage, Walther (1983, 2. kiadás): Kakteen von A bis ZVLN 151-310/92/83
Haustein, Eric (1998, 2. kiadás): Der Kosmos-Kakteenführer. Kosmos ISBN 3-440-07685-7
Hunt, D. - Taylor, N – Charles, G. (2006): The New Cactus Lexicon: descriptions and illustrations of the cactusfamily dhbooks, Milborne Port
Kunte, Libor – Šubík, Rudolf (2004): Kaktuszok enciklopédiája. Ventus Libro Kiadó, Budapest ISBN 963 9546 13 5
Manke, Elisabeth (2001): Kaktuszok. Magyar Könyvklub ISBN 963 547 455 5
Mészáros Zoltán (1969): Virágzó kaktuszok. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest MG 1065-f-6971
Dr. Nemes Lajos - Szabó Dezső (1981): Kaktuszok. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest ISBN 963 231 057 8
Preston-Mafham, Rod & Ken (1993): Kaktuszok képes lexikona. Corvina Kiadó ISBN 963 13 3847 9

Angol fordítás: Varga Zoltán (Budapest)

Írta: Kiss Csaba

2009. március 20-31.