A Mammillaria nemzetségnév a latin mamilla (vagy mammilla) kifejezésből származik, ami magyarul kis emlőt, mellbimbót, bütyköt, dudort, tehát átvitt értelemben szemölcsöt, szemölcsöst jelent, utalva a kaktuszok testén (bordákon, bordák helyén) fejlődő kúpos, hengeres illetve szögletes kinövésekre. A nemzetségnevet Adrian Hardy Haworth (1772-1833) angol kertész, botanikus, flórakutató és fajleíró adta, aki megfigyelte, hogy bizonyos kaktuszfajok - amelyeket addig főleg az Opuntia nemzetségbe soroltak - virágai nem a szemölcsök csúcsán lévő tövispárnából (areola), hanem azok tövében, a szemölcshónaljakból (axilla) fejlődnek. Ezeket a fajokat kiemelte, csoportosította és az önálló Mammillaria nemzetséget, hozta létre 1812-ben. Az első írásos említése azonban a Mammillaria-nak (M. mammillaris) 1753-ból Carl von Linné (Carolus Linnaeus 1707-1778) svéd természettudóstól származik a Cactus Mammillaria név alatt. A. H. Haworth igen sok növényfaj, többek között a Cephalocereus senilis, Ferocactus latispinus, Gymnocalycium gibbosum, Mammillaria discolor, Mammillaria geminispina, Mammillaria magnimamma, Neoporteria subgibbosa, Notocactus erinacea, Schlumbergera truncata kaktuszfajok, Adromischus cristatus, Cotyledon undulata, stb. pozsgásnövények leírója. Botanikai tevékenységének méltó elismeréseként a mintegy 80 fajt számláló Haworthia pozsgásnemzetséget róla nevezték el.

A kaktuszok között fajokban a leggazdagabb a Mammillaria nemzetség. Számos szakirodalom több mint 400 fajt és közel 200 változatot említ, de van, amelyik ezt a számot összesen 700 körülire teszi. Növekedési formája igen változatos. Lehetnek magában állók (szoliterek), vagy a leginkább jellemző sarjadzók, némelyek (pl. Mammillaria parkinsonii) villásan elágazók (dichotomikus osztódás), de kisebb-nagyobb párnákat, széles kiterjedésű telepeket, akár hosszan "futó" szőnyegeket is létrehoznak, sőt az elfekvő, kúszó fajok némelyike 2-3 m hosszú is lehet. Alakjuk félgömb, lapított vagy normál gömb, karcsú vagy vaskos oszlopos formájú. Testtartásuk lehet függőleges vagy elfekvő helyzetű. A kifejlett egyedek az 50 cm körüli magasságot, és az 1-25 cm vastagságot is elérhetik. A könnyen sarjadzó, elágazó fajok általában alacsony növésűek, kis méretűek. Testük húsos állománya vizes vagy tejnedves (latex) - ami főleg az Euphorbiá-kra jellemző - illetve a kettő közötti átmenet.

A bőrfelület (epidermis) színe a zöld legkülönbözőbb árnyalatai, de előfordul barnás, vöröses (Mammillaria mystax), kékes színárnyalat is. Ám a kékes árnyalatú bőrszín és erős viaszbevonat (kutikula) nem annyira jellemző e kaktusznemzetségre. Általában a kevésbé tövisesek sötétebb színűek, de tapasztalható ennek az ellenkezője is jócskán. A hagyományos értelemben vett bordák nem találhatók a szemölcskaktuszok testén, mivel teljesen szemölcsökre tagolódtak. A fajok túlnyomó többségében a szemölcsök szabályos eloszlású, jobb és bal irányú csavarvonalakat rajzolnak ki, melyek nem, vagy csak ritkán szimmetrikusak. Az egymást metsző menetek száma, az ún. "spirálarány" meghatározó értékű faji bélyeg, amit bonyolultsága miatt egyre kevésbé vesznek figyelembe egy kérdéses faj meghatározásánál. Ennek a spirálaránynak a figyelembevételével rendszerezte Robert T. Craig amerikai fogorvos, kaktuszszakértő a nemzetség fajait az 1945-ben megjelent "The Mammillaria Handbook" c. könyvében. A szemölcsök alakja kúpos, hengeres vagy többlapú gúla, az areolánál lekerekített, olykor a végük felfelé ívelő. Méretük változó, lehet alacsony, dudorszerű vagy rendkívül markánsan megnyúlt, mint pl. a Mammillaria longimamma szemölcse, amely akár 70 mm-re (!) is nőhet, vagy a két szélsőség között bármi. A szemölcsök csúcsán található a tövispárna (areola), ami valóban csak tövispárna, mert ebből - erre a nemzetségre jellemzően - csak a tövisek fejlődnek. A tövispárnák kezdetben különböző mértékben gyapjasak is, de folyamatosan gyérülnek, majd végleg el is tünnek.

A tövisek fajoktól függően rendkívül változatosak méretben, színben, alakban, állagban, elrendeződésben és mennyiségben. A tövis mérete az alig 1mm-től több cm-ig is változhat. A tövis színe a fehértől az üveges színen át a majdnem feketéig terjedhet. Igen gyakori, hogy a középtövis töve, közepe és főleg vége eltérő színű, de színkülönbség lehet perem- és középtövis között is. Az areolákon puha vagy kemény állagú tű-, serte-, szőr- vagy tollszerű perem- és középtövisek képződnek. Ezek fajra jellemzően vagy egyenes végűek, vagy közülük egy vagy több horgas végű is lehet. A tövisek száma areolánként 1-2, de akár 100 db is lehet, melyek szépen rendezetten, sugarasan, kuszáltan vagy piheszerűen borítják részben vagy teljesen a kaktusztestet. A Mammilláriákra a szélsőséges tövisszám ellenére a sűrű tövistakaró a jellemző. Az axillák csupaszok, enyhén vagy dúsan - rövid, illetve hosszú - gyapjasak. A sarjak és a virágok is az axillákban fejlődnek. A virágok szinte sohasem a növény csúcsán nőnek, hanem mindig az előző évi hajtás felső peremén lévő szemölcsök hónaljában - a csúcs körül - egy vagy több koszorúban, néha ritkásan jelennek meg.

A virágok különféle színűek, leggyakrabban pirosak, lilásak, rózsaszínesek, fehéresek, krémsárgák, ritkábban citromsárgák, sőt zöldes tónusúak is lehetnek. A virágok mérete alig 1 cm-től a közel 7 cm-ig változhat. Általában azonban kicsi, apró virágúak, elég ritka, éppen ezért annál közkedveltebb a nagyvirágú faj. Virágzási időszakuk zömében kora tavasztól késő őszig tart, de már télen virágzik a Mammillaria gracilis, és vannak rövidnappalos fajok is, melyek decemberben virágoznak (pl. Mammillaria plumosa). Egyes fajok virágai dús, fehérgyapjas, finom szőrzetű övből bújnak elő, mely takarással védi a bimbókat, s később a fejlődő terméseket is. A rövid vagy hosszú virágcső a terméskezdeménnyel együtt csupasz, hiányoznak róluk a pikkelyek is. A termés eleinte alig észrevehető, majd növekedve előbújik az elég gyakori gyapjas takaró alól. Éretten zöld, sárgászöld, vöröseszöld, sárga, narancssárga, korallvörös, lilásvörös vagy vörös színben pompáznak, és hosszú ideig díszei a kaktuszoknak. Alakjuk hengeres vagy bunkószerű, átmérőjük 7-8 mm, hosszuk 3 cm körüli is lehet. A magvak aprók, barnák, szürkék vagy feketék, a maghéj gödrösen pettyezett.

Eredeti élőhelyük főleg Mexikó, de az USA déli területei, Guatemala, Honduras és az Antilla-szigetek szintúgy.

A legtöbb faj igen sok napot kíván, de a rövid, gyér tövisűeket, és amelyek bőrszíne világoszöld, óvni kell a közvetlen, erős napfénytől. Magról vagy sarjról jól szaporíthatók, saját gyökerükön kitűnően megélnek. A szemölcskaktuszok tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő talajt igényelnek. A sűrűn tövises fajokat csak alulról szabad öntözni, vagy úgy, hogy a tövisekre és a testre ne kerüljön nedvesség. Két öntözés között jó, ha kiszárad a talaj. Télen a Mammilláriák hűvös, világos, szellőztethető, 5-8 C fok közötti száraz helyen pihenjenek.

Szinonimák: Bartschella, Chilita, Cochemiea, Dolichothele, Ebnerella, Krainzia, Leptocladodia. Mamillopsis, Mammilloydia, Neomammillaria, Oehmea, Phellosperma, Porfiria, Pseudomammillaria, Solisia

Írta: Kiss Csaba