Astrophytum capricorne

A fajra vonatkozó ismeretek

ASTROPHYTUM CAPRICORNE (DIETR.) B. & R.

KECSKESZARVKAKTUSZ

Etimológia

A latin capricorne fajnév jelentése kecskeszarv, utalva a tövisek jellegzetes - kecskeszarvra hasonlító - csavarodott, görbült alakjára.

História

Az Astrophytum capricorne fajt 1851-ben dr. Heinrich Poselger (1818–1883) német orvos, kaktuszszakértő és –kutató, új fajok (pl. Thelocactus rinconensis, T. tulensis) leírója találta meg Mexikó Coahuila állam Saltillo városának közelében. Berlinben egy nagy kaktuszgyűjtemény tulajdonosa volt, ő maga is gyűjtött az USA-ban és Mexikóban, s eközben fedezte fel az ismeretlen kaktuszfajt. Az Echinocereus poselgeri Lem., a Mammillaria poselgeri Hildm., és a Coryphantha poselgeriana (Dietr) B.&R. kaktuszfajok az ő nevét viselik. Az A. capricorne leírását dr. Albert Gottfried Dietrich (1795–1856) botanikus, a Berlin-Dahlem-i botanikus kert custosa (felügyelő), számos új faj leírója készítette (pl. Mammillaria sphaerica, M. wildii, Stenocactus albatus). Dietrich az Allgemeinen Gartenzeitung kiadója is volt, amiben e faj első leírását közölte. A típusfajt nem őrizték meg. A jelenleg érvényes besorolási rendszerbe 1922-ben Britton & Rose helyezte. Dr. Nathaniel Lord Britton (1858–1934) 38 évesen a New York-i botanikus kert megszervezője és első igazgatója 1896-ban. Az „An Illustrated Flora of the Northern States and Canada”, a „The Bahama Flora” és a „Flora of Bermuda” c. művek társszerzője. Dr. Josepf Nelson Rose (1862–1928) terepkutató, utazó és rendszerező. Önálló szerzőként is sok új fajt írt le. A washingtoni National Herbarium, Smithsonian Institution kurátora. A kaktuszokon kívül számos Echeveria faj felfedezője és leírója. A két amerikai – szerzőpáros - munkájának eredménye a „The Cactaceae I-IV.” rendszerező mű, amely 1919–1923 között jelent meg Washingtonban.

Morfológia

A növény egyedülálló, 10–15 éves koráig gömb alakú, majd nyújtott gömb, idős korában rövid oszlopformát vesz fel. Magassága 10–25 cm, szélessége 10–15 cm között várható, de a termőhelyén találtak már 30 cm-nél magasabbra nőtt példányt is. Testszíne zöld. Bőrfelületét növényenként igen változatos mintázatot ábrázoló fehér, bársonyszerű - a legfiatalabb növekedési részen kezdetben barnás színű - pikkelypontok vagy -foltok borítják, esetleg teljesen be is fedik. A 7–9 jellemzően éles vagy ritkán tompa élű, fiatal korában egyenesen, korosodva enyhén ferdén lefutó borda a kifejlett növényen kb. 2 cm magas, az alapnál kb.3 cm széles. A kb. 5 mm méretű areolák ovális vagy kör alakúak, 1,5–3 cm távolságra vannak egymástól, szürkésfehéren filcesek. Nagyon idős egyedeken bordánként akár 20–25 areola is lehet. Areolánként az általánosan 6-8 rugalmas, felfelé álló, hajlékony tövis (szélsőséges esetekben 1–20 db) enyhén csavarodik és a kecskeszarvhoz hasonlóan nagy ívben meghajlik. Valamennyi tövis lapos, 0,6–2 mm széles, a tenyészcsúcs környékén sötétbarna, lejjebb egyre világosabb, végül szürke. Kimondottan középtövist és peremtövist nem lehet elkülöníteni, kusza állásúak, később lehullanak, hosszuk legalább 7 cm, de lehet több is. A virágok májustól szeptemberig jelennek meg a tenyészcsúcs közelében lévő fiatal areolákból, egy időben több is. A trombita alakú virág 7 cm hosszú, kinyílva ugyanilyen széles, de előfordulhat akár 10 cm átmérőjű is. A magház és a virágcső külső felületét hosszúkás, szálkás, sötétbarna, kissé elálló pikkelyek takarják, köztük igen vékony, a pikkelyeknél hosszabb szürkésfehér szőrzet képződik. A külső lepellevelek keskeny lándzsa alakúak, és a pikkelyekhez hasonló barna csúcsban végződnek. A belső lepellevelek hosszúkás spatula alakúak, végük lekerekített, a külsőkkel együtt fényes szalmasárgák, az alapnál - a torokban - feltűnő élénkpirosak. A porzószál halványsárga, a portok sárga, a bibeszál és a 8–10 ágú bibe halvány zöldessárga. Termése vörös és hosszúkás, külső része keskeny, vöröses, apró pikkelyekkel és szőrökkel fedett. Az oldalt nyíló termésében a gyümölcshús vöröses, a benne található 2x3 mm-es aránylag nagy, de kevés mag tompa fényű, finoman szemcsézett felületű. A magköldök nagy, a köldökszegély enyhén befelé hajló.

Élőhely

Mexikó, Coahuila állam Saltillo és Parras de la Fuente városok környékén, a Sierra Madre Oriental hegységrendszer nyugati oldalán, San Luis Potosí, Durangó és Nuevo León államokban. Az élőhelyek - zöme bázikus vagy semleges – mésztartalmú alapkőzetű talajokon találhatók.

Gondozás

Napos helyet igényelnek. A jól drénezett talaj minőségére nem túl igényesek, de túlzott tápanyagszegény talajban lelassul a fejlődésük. Az ültetőközeg legyen jelentős ásványianyag tartalmú, bázikus (pH 7,2–8,2), tartalmazzon mészkőzúzalékot. Az ősz közeledtére csökkenteni kell az öntözést, az üvegházon ilyenkor szüntessük meg az árnyékolást. Szellőztetéssel csökkentsük a páratartalmat. Világos, +7 °C körüli hűvös, száraz levegőjű helyen teleltessük. Tavasztól nyáron át őszig úgy helyes öntözni, hogy két öntözés között kiszáradjon a talaj felső rétege, ami előnyösebb, ha kvarchomokkal fedett. Az Astrophytum fajok nagyon érzékenyek nyáron is, de főleg télen a nedvességre. Egyetlen felesleges öntözéstől elpusztulhatnak. Magvetéssel jól szaporíthatók, oltani nem szükséges. Gombafertőzésre nagyon érzékenyek, elsősorban a gyökérnyak környékén. A gyapjas- és a pajzstetvek ellen fokozott védelmet igényelnek. A kaktuszoknál szokásos védőszerekkel permetezzünk.

Szinonimák

A. capricorne v. crassispinum, A. capricorne v. minor, A. capricorne v. niveum, A. senile, A. senile v. aureum, Echinocactus capricornis, Maierocactus capricornis.

Érdekességek

1. Az Astrophytum nemzetség legújabb képviselőjét, az A. caput-medusae (Vlzco+Nvrz) Hunt fajt Velazco és Navárez 2001. augusztus 8-án fedezte fel Mexikó, Nuevo León szövetségi állam területén a pontos élőhely megjelölésének titokban tartásával. Az első leírást is a felfedezők készítették 2002-ben Digitostigma caput-medusae Vlzco+Nvrz néven (2002/CSM 47(4): 79, illus.) Az aktuális nemzetségbe sorolás David Richard Hunt érdeme: 2003/CSI 15: 6; 2005/CSI 20: 4-5, illus. Ez, a többi Astrophytum fajtól külsőségeiben jelentősen eltérő kaktusz, jelenleg az egész kaktuszcsalád legújabb felfedezett faja.
2. Az A. caput-medusae fajnak nincs bordája (?), s lehet, hogy 1-1 „elágazáson” csak 1 areola képződik, ami nem pont a csúcson, hanem pár cm-rel alatta van. Felvetődik a kérdés: lehetséges, hogy ezek a testrészek biológiailag szükségszerűen rendkívüli mértékben megnyúlt, speciális szemölcsök? Az egyetlen areola - és virág - ezt erősíti, és akkor a borda léte sem kizárt, legfeljebb nem látható. Az is megfigyelhető, hogy a nyúlvány (szemölcs) nem kör keresztmetszetű, hanem háromszögletű, lekerekített éllel, ami szintén szemölcsre utal. Ez az új faj (lehet) a teljes kaktuszcsalád leghosszabb szemölcsű képviselője.
3. Erős napsütésben és nagy melegben (35 °C körül) a tövis nélküli fajok – pl. A. asterias - virágai annyira szétterülnek, hogy a test felé visszahajlanak – ezért inkább trombita, mint tölcsér alakúak. A tövises fajoknál a tövis ezt nem teszi mindig lehetővé.
4. A selymes fényű, viszonylag nagy virágok világos sárga színe 1–2 nap után egyre sötétebb (narancsos színű) lesz. Hőmérséklettől függően 4–7 napig is virágoznak. Nappal nyílnak, illatuk nincs, nem önbeporzók.
5. Az egyes fajok szívesen kereszteződnek egymással természetes körülmények között is. A hibridek életképesek, csírázó magvakat teremnek, s tovább növelik a nemzetség formagazdagságát (a távoli jövőben az alfajok, fajok számát is). A fehér pikkelyek és az areolák kombinációiból más nemzetségekre nem jellemző, különleges, látványos rajzolatok képződnek.
6. A Hunt-féle rendszer a kaktuszokra vonatkozóan semmilyen változatot és alakot nem ismer el, ezért a felsorolt hat Astrophytum fajon kívül, minden más szinonim elnevezés.
7. Az A. capricorne kaktuszra jellemző a 7-es szám. Előfordul 7 bordás is (a 8 a leggyakoribb, ezért nyolcbordás kaktusznak is nevezik), nagyjából 7 cm a virághossz, 7 cm a virágátmérő, 7 cm a tövishossz, 7 db tövis, 7 °C körül telel és optimális körülmények között akár 7 napon át is virágozhat, a virágzási időszak pedig 7 hónapon át tarthat. (Az üvegházi példányról a felvétel 2006. október 15-én készült, s a rendkívüli meleg ősz miatt még több hétig lehetett gyönyörködni a virágokban.)
8. A nemzetség legszebb képviselőjének az A. capricorne v. niveum (Kays) Okum szinonim taxont tartják a testét szinte teljesen beborító sűrű, fehér pikkelyek és a rendkívül mutatós, harmonikus eloszlású, viszonylag hosszú, sötét-világos, enyhén görbült, csavarodott, lapos tövisei miatt.
9. Egyes szakírók szerint az egész kaktuszcsaládban a legszebb virága az A. capricorne fajnak van. Ez szubjektív vélemény, de tény, hogy nagyon szép a selyemfényű kénsárga-borvörös színkombináció a sötétbarna és ezüstös töviskorona gyűrűjében, valamint a közöttük látható zöld test és a fehér pikkelyek hátterében. Bámulatra méltó színkompozíció.
10. A nemzetség legnagyobb méretű és a legvörösebb torkú virága az A. capricorne fajon fejlődik, még a hatalmas méretű A. ornatum virága sem nagyobb, legfeljebb ugyanakkora (10 cm).
11. A nemzetség 6 fajából csak kettő rendelkezik tövisekkel, az A. ornatum mellett a másik az A capricorne, melynek a leghosszabb és a legsűrűbb a tövisezettsége.
12. A nemzetség Backeberg-féle alnemzetségekre osztása megkérdőjelezhető a kevés fajszám és az átfedések miatt. Az A. capricorne nem elfogadott változata – sin. A. capricorne v. crassispinum (Moel) Okum – nem vörös torkú, az A. coahuilense (Moel) Kays és az A. myriostigma Lem. nem mindenki által egyértelműen elfogadott külön faj, valamint lehetséges, hogy az A. caput-medusae is szemölcsös és bordás.
13. A testfelületen elégséges számban képződő képletek rajzolataiból felfedezhetők a növekedési periódusok, mintegy „évgyűrűk”, s ezekből lehet következtetni a fejlődés azon szakaszaira, amikor intenzíven vagy kevésbé intenzíven alakulnak – szükségleteiknek megfelelően - a bőrszöveti pikkelyszőr-csomócskák. Ezeknek a képződményeknek fontos szerepe van a napsugárzás elleni védelemben, a levegő páratartalmának hasznosításában és a folyadékveszteség csökkentésében.
14. Öntözéshez a lágy esővíz helyett talán jobb a talajrétegen keresztül szivárgott esővíz (talajvíz), amely kalcium- és magnéziumsókat old a benne elnyelt széndioxid (CO₂) segítségével kalcium- és magnéziumhidrogénkarbonátok – Ca(HCO₃)2 valamint Mg(HCO₃)2 alakjában. Ezek az oldott sók a talajvíz - mennyiségtől függő - változó keménységét okozzák.
15. Az egész Astrophytum nemzetség legkisebb termetű taxonja található meg a szinonim elnevezésű A. capricorne var. minor név alatt. Abban tér el a típusfajtól a kb. 3x3 cm-es termetén túl, hogy az areolánkénti 8–10 db tövise testhez simuló és göndör. Élőhelye: Coahuila állam, Santilló-tól Ény-ra La Rosa-nál.
16. A nemzetségen belül ez a faj volt a 4. a felfedezések sorrendjében.
17. A bőrszöveti képletekre a különböző szakleírásokban a következő kifejezések használatosak: bőrszöveti filcmacs, emergencia szőrök, epidermiszfüggelékek, filcpamacs, gyapjas pamacsok, gyapjas pelyhek, gyapjúcsomócskák, pikkelyek, pikkelyszerű pihecsomók, pikkelyszőrök, pikkelyszőr-csomócskák, pontok, pöttyök, szőrpamacsok, szőrpamatok, vattapamacsok. Vajon melyik a legtalálóbb?

Felhasznált irodalom

Rod & Ken Preston-Mafham – Kaktuszok képes lexikona

David Hunt – The New Cactus Lexicon

Dr. Nemes Lajos – Kaktuszok

Szűcs Lajos – Kedvelt kaktuszok, pozsgások

Mészáros Zoltán – Virágzó kaktuszok

MKOE-MPKE – Pozsgások 90. kártya

Fotók: Kiss Ármin

Írta: Kiss Csaba

2007. január 25

A cikk írója a szerzői jogokat fenntartja!