Ferocactus cylindraceus

Ferocactus latispinus Ferocactus schwarzii

A fajra vonatkozó ismeretek
A nemzetségre vonatkozó ismeretek

A fajra vonatkozó ismeretek

Ferocactus cylindraceus subsp. cylindraceus (Engelmann) Orcutt 1926
Terjedelmes hordókaktusz

Az első élőhelyi kaktuszom!

Élménybeszámoló

1997 március eleje. A gépünk most szállt le Los Angelesben. Útitársaimmal innen indulunk a kaktuszok közé. Első lépés ehhez járművet szerezni, ezért gyorsan az egyik autókölcsönző társaság mikrobuszában kötünk ki, ami már visz is a cég telephelyére. Gyorsan kiderül, hogy nem tudjuk elmondani, hogy milyen autót szeretnénk, csak annyit, hogy beleférjenek a csomagjaink. Ezért aztán elindulunk a hatalmas parkolóban az autók között. Cipeljük magunkkal a csomagokat, a nekünk tetsző autókba belepróbálgatjuk. Egy hatalmas Buick csomagtartójába minden belefért. Hurrá, indulhatunk. Azaz csak indulnánk. Az autó ugyanis belül eléggé szűkös, alig van benne hely, ahová bármit is letehetnénk, még a térkép sem fér be sehová. A kormányváltós megoldás is nagyon zavaró, úgyhogy pár száz méterrel arrébb megfordulunk és visszavisszük az autót. Probléma nélkül kicserélhetjük egy másikra. Ezúttal egy Toyota az áldozat. Ezzel már minden rendben van, elindulunk keletre. A cél a Yoshua Tree Nemzeti Park, közelebbről a Yucca Valley nevű falucska, ami a park északi szélében fekszik. Aztán menet közben egyszercsak váratlan dolog történik - sötét lesz. Szállást keresünk, másnapig várnunk kell.
Reggel elindulunk, de közben változik a terv - a San Bernardino hegység majdnem útba esik - kis kitérővel betérünk. Megint csalódnunk kell, ez egy tipikus európai hegység is lehetne. Igazi alpesi táj fogad fenyőfákkal, apró, kőből készült házacskákkal. Szikla is van, de kaktusz sehol. Az egyetlen látványosság az erdőben fogad bennünket: hatalmas, 30-40 cm-es fenyőtobozok hevernek a földön. Megtaláltuk az óriástobozú fenyőt (Pinus coulteri). Hurrá. Dehát ez sem kaktusz. Egy szerény kárpótlás akad csak: a hegyek alacsonyabb részén élő Hesperoyucca whippleyi bokrai. Első ránézésre Agave stricta jellegű növény. Második ránézésre is. Itt még nem ismertük azt a jellemzőjét, hogy kaktuszokkal soha nem található együtt. De mintha ez csak ránk vonatkozna: mások normális kaktuszos élőhelyen fotózták, mi pedig csakis kietlen bozótos, nem kaktuszgyűjtőnek való tájakon botlottunk bele. Gyorsan vissza is térünk a főútra, és megyünk tovább keletnek. A táj kezd alakulni, sivatagi törpecsejés jellegű síkságon vágunk át. Aztán nem sokkal Morongo Valley falucska előtt odaérünk az első hegyhez. Azonnal satufék, a szikla oldalában kaktuszok nőnek. Jó nagy kaktuszok, jó magasan. Én kirohanok, másznék fel a függőleges falon. Nem megy. Az útitársaim csak nevetnek. Azt mondják, hogy üljek csak vissza az autóba, mert pár száz méterrel arrébb már normális elérhető helyeken is nőni fognak a kaktuszok.
Kisebb rábeszélésre azért itt is szétnézünk, és a síkságon a bozótosban találunk is pár darab kaktuszt. Ezek életem első élőhelyi kaktuszai: térdig érő Ferocactus cylindraceus példányok. Végtelenül örülök nekik. Pedig végtelenül rondák a faj többi élőhelyének példányaihoz képest. Eléggé egyhangú szürkések. Persze így van ez jól! Ha ezeket találtuk volna a piros tövisűek után, akkor nem örültem volna nekik annyira. Szerencsére útitársaim gyorsan betuszkolnak az autóba és pár perccel később, tényleg beérünk a látványos kaktuszok közé.
És mit csinálunk ahelyett, hogy kaktuszokat fényképeznénk az élőhelyükön? Kaktuszokat vásárolunk Morongo Valley falucskában egy kertészetben.

Család: Cactaceae

Első leírás:
Basionym: Echinocactus viridescens var. cylindraceus Engelmann 1852/AJS ser. 2, 14: 338.
Echinocactus cylindraceus (Eng.) Eng. 1856/SynC 19; 1857/PAA 3: 275; 1857/PRR 4: 32.
Jelenleg érvényes besorolása: Ferocactus cylindraceus subsp. cylindraceus (Engelmann) Orcutt 1926/Cactography 5.

Etimológia
A Ferocactus nemzetségnév, melyet Britton & Rose hozott létre, a latin ferox - vad - jelentésű szóból származik, utalva a rendkívül erős töviseikre. A cylindraceus fajnév, mely Engelmanntól származik, a latin hengeres jelentésű szóból eredeztethető, és a fejlett, idős kaktuszok alakjára utal.

Szinonimák:
Echinocactus acanthodes Lemaire 1839
Echinocactu californicus Monville 1846
Echinocactus viridescens var. cylindraceus Engelmann 1852
Echinocactus cylindraceus Engelmann 1856
Echinocactus rostii Berger 1929
Echinocactus hertrichii
Echinocactus acanthodes var. rostii Munz 1935
Ferocactus rostii Britton & Rose 1822
Thelocactus hertrichii

Habitus
A F. cylindraceus egyedülálló, nagy termetű, 3 méter magas és 40-50 cm széles, végső formája henger vagy hordó alakú lehet. Nagyon idős korában sem sarjad. 18-30 bordája dudoros. Areolánként 4-7 db középtövise változatos színű, formájú és állású, 7-17 cm hosszúak. Színük sárga, vörös vagy szürke, lapított, egyenes, hajlott, csavarodott, visszahajló is lehet. A peremtövisek is hasonlóan változatosak: 15-25 db van belőlük, egy részük hajszerű, más részük merev, a középtövisekre hasonlít. Virága 3-6 x 4-6 cm, sárga, zöldes vagy pirosas. A termése sárga, mérete 3-4 x 1,5-2 cm. Magja 2-3 mm vagy kisebb, fekete.

A jelenleg elfogadott alfajai és élőhelyeik
F. cylindraceus ssp. cylindraceus: Az alapfaj tövisei általában vörösesek, de a sárga és a vörös között bármilyen árnyalat előfordulhat, idős korban szürkülnek, a növényt sűrűn beborítják. Változatos, hajlott, kusza alakúak. A Colorado sivatag növénytársulásaiban nagy területen elterjedt az USA-ban Kalifornia és Arizona területén, és a közeli Mexikó-ban Baja California és Sonora állam területén 60-600 m tengerszint feletti magasságban.

F. cylindraceus ssp. eastwoodiae (Bens.) Taylor 2002: Kevesebb (12-14) peremtövise van és azok mind merevek, nincs közöttük hajszerű. A növény többnyire sárgás hatású. Az Arizona sivatag növénytársulásában él 390-1140 m magasságban, többnyire elérhetetlen sziklafalakon, Pima és Gila megyékben Arizonában.

F. cylindraceus ssp. lecontei (Eng.) Taylor 1998: Rövidebb tövisű (max. 7 cm), kevésbé kusza, 'jólfésült' változat. A vöröses tövisek csak kissé takarják el a szár zöld színét. Nagy területen terjedt el a Mojave, Colorado és Arizona sivatag növénytársulásaiban 300-1500 m magasságban.

F. cylindraceus ssp. tortulispinus (Gates) Taylor 1998: Alacsonyabb termetű, általában 70 cm alatti, de ez is megnőhet 2 méterre. Tövisei vörösesek, dúsan kuszáltak. A virága mindig tiszta sárga. A Kaliforniai-félsziget növénye.

Megjegyzések
1.
A faj rendkívül változatos, csoda hogy nem írtak le név szerint rengeteget. Az egyetlen ide besorolt faj a F. rostii, ami az ssp. cylindraceus alá tartozik. A F. acanthodes régebben használt érvénytelen elnevezés, vagyis ez nem a rengeteg élőhelyi forma valamelyikére alkalmazott név.
2.
A leírásban szereplő 3 méteres méretet fenntartásokkal kell kezelni, ez inkább valamiféle rekord lehet, amit valamikor valaki tapasztalt. Én a természetben 1 méternél nagyobbat nem láttam. Az viszont érdekes, hogy némelyik populáció meglepően egységes, némelyik viszont nagyon változatos. Találtunk egységesen piros, egységesen sárga, egységesen szürkés, és vegyes tövisszínű populációkat is. Meglepő volt látni Yucca Valley faluban a helyiek által az élőhelyükről elhozott növényeket. Ezek az eredeti lakhelyükön a hegyekben élénk pirosak, a faluban viszont szürkés, majdnem jellegtelen növények. Pedig csak néhány kilométerrel kerültek arrébb. A mi gyűjteményeinkben tartott növényekre nézve is jelzés értékű lehet ez a tapasztalat.
3.
A Ferocactus cylindraceus nem tűnik veszélyeztetettnek. Nagy területen elterjedt, életerős, szaporodó populációkkal találkoztunk. Volt olyan hegyoldal, ahol szinte méterenként élt egy példány, kicsik és nagyok vegyesen. Ugyanezen a hegyen érdekes volt látni, hogy egy bizonyos magasság alatt a völgyekben eltűntek a Ferocactus-ok, a helyüket 10-20 méteres szünet után átvette az Echinocactus polycephalus faj. Meglepő volt ezt látni, ugyanis az E. polycephalus mindig forró, száraz, szinte lakhatatlan helyeken nő. Itt viszont a völgyben, viszonylag védett helyen találtunk rá.

Gondozás
A F. cylindraceus tartása nem nehéz. Átlag kaktuszhoz képest gyorsan, a Ferocactus-okhoz képest lassan nő. Nem kényes, ritkán pusztul el, az átlagos kaktuszföldet és az átlagos gondozást jól viseli. A túl sok víz vagy a túl kevés napfény árthat neki. Viszonylag idősebb korban virágzik, 20 cm-es méret felett, amit gyűjteményben legalább 15-20 év alatt ér el. Cserébe virág nélkül is az egyik leglátványosabb, legszínesebb kaktusz. A dús, hosszú tövisek kifejlődéséhez tűző napot és viszonylag rideg tartást igényel. Sokat segít a vízáteresztő, kőtörmelékes, ásványi anyagokban gazdag talaj, ami az erős tövisekre kifejezetten serkentőleg hat. Fiatalon kilátszik a szár zöld színe, és a kevés fényben nevelt példányoknál idős korban is, de 10-15 cm átmérő felett már szinte teljesen el tudják takarni a tövisek. Az élőhelyén tavasszal virágzik, március közepén már láttunk jól fejlett bimbókat, az elsők ki is nyíltak. Ha gyűjteményben kivirágzik, azt nyár elején - május-június körül - és közepén teszi. Hosszú ideig virágzik a nyár derekán, egymás után több hullámban, de egyszerre ritkán nyílik 2-3 virágnál több. A mélyen ülő virág általában nem tud teljesen kinyílni a tövisek között. Teleltetése hideg helyen is történhet, a legtöbb forma jól bírja a fagypont körüli hőmérsékleteket. Általában 5-10 C fokos fagyot is elviselnek, az északibbak többet is. Ezért fűtetlenül is tartható, ha nyáron rideg tartást kap és nem lazulnak fel a szövetei.

Felhasznált irodalom
Hunt: The New Cactus Lexicon
Tóth Norbert: Pozsgások, 24. kártya

Írta:Barna János
Fotók: Barna János

A nemzetségre vonatkozó ismeretek

Első leírása

Ferocactus Britton & Rose 1922/CBR 3: 123.

Szinonimák

Bisnaga Orcutt 1926/Cactography 1.

Etimológia

A Ferocactus tudományos nemzetségnév latin eredetű szóösszetétel, melynek latin előtagja a ferox, ferus, magyarul vad, ádáz (a kaktuszok erősen tövises, félelmetes, elriasztó kinézetű külsejére utal), az utótaggal együtt vadkaktusz a jelentése.

História

A nemzetség létrehozója és névadója az amerikai kaktuszszakértő, terepkutató és rendszerező szerzőpáros Nathaniel Britton és Joseph Rose volt 1922-ben. Az ádáz, vad kinézetű termetes kaktuszok habitusát a szemléletesen kifejező latin szóösszetétellel, a Ferocactus nemzetségnévvel illették.

A szerzőpáros, dr. Nathaniel Lord Britton (1859-1934) és prof. dr. Joseph Nelson Rose (1862-1928) közül Britton a New York Botanikus Kert igazgatója, Rose pedig Washingtonban a "National Herbarium, Smithsonian Institution" kuratóriumi tagja volt. Közös életművük, az 1919-23 között készült és a Washingtonban kiadott teljes kaktuszcsaládot átfogó négykötetes "The Cactaceae I-IV" monográfia. Közösen több kaktuszfajt is leírtak, néhány ismertebb ezek közül: Copiapoa megarhiza subsp. megarhiza, Coryphantha pallida subsp. pallida, Discocactus bahiensis, D. zehntneri subsp. zehntneri, Echinocereus barthelowanus, E. grandis, Echinopsis aurea subsp. aurea, E. formosa subsp. bruchii, E. ferox, E. pampana, Escobaria chihuahuensis subsp. chihuahuensis, E. dasyacantha subsp. chaffeyi, E. sneedii subsp. sneedii, Gymnocalycium spegazzinii subsp. spegazzinii, Mila caespitosa subsp. caespitosa, és számos Mammillaria faj. Rose önálló szerzőként is sok új kaktuszfajt írt le, ezek közül az ismertebbek az Echinocereus reichenbachii subsp. baileyi és a Mammillaria heyderi subsp. macdougalii (Rose ex Bail.) Hunt. Egyedül utazta be a kontinenst, főleg a kaktuszlelőhelyeket, melynek tapasztalatait használta fel a fenti közös monográfiájukban. A kaktuszokon kívül számos Echeveria faj felfedezője és leírója is.

Habitus

E nemzetséghez tartozó kaktuszok bizonyítottan nagyon idős kort, akár több száz évet is megérhetnek. A hordókaktusz nemzetség fajai jellemzően magánosak, elágazásmentesek, de vannak közöttük csoportosan növők (pl.: Ferocactus robustus). A száruk nyomott gömbölyded, zömök oszlop vagy tipikusan hordó alakú. Általában nagytermetűek vagy nagyon nagyok, egyes fajok egyedei nagyon idős korukra akár 3 m magasságot is elérhetnek (pl. F. pilosus), de nyilvánvalóan nagyon fiatal korban még nem mutatják ezt a formát. A száron kevés vagy számos erőteljes borda képződik, a bordák vaskosak, egyenesen lefutók, némely fajnál dudorosan szemölcsösek (pl. F. hamatacanthus subsp. sinuatus). Töviseik igen erősek – vad (félelmetes) kinézetűek, ami a névadásban döntő szerepet játszott – egy középtövisük rendszerint hosszabb, erősebb, nem ritkán laposabb a többinél, és a horgas tövisű taxon is gyakori (pl. F. latispinus). E fényigényes növények több színben pompázó, fajonként változó, de általában viszonylag nagy kehely vagy tölcsér alakú virágai az idős egyedek hajtáscsúcsa közelében fejlődnek, nyáron nappal nyílnak, de előfordul rövid nappalos, télen virágzó faj is (pl. F. latispinus). A virágcső feltűnő pikkelyekkel borított. A virágrészek és a porzók hajak gyűrűje által elválasztottak. A termés alakja gömbölyűtől az oválisig változó, vastag falú, éretten száraz, alapjánál felrepedő (Ferocactus szekció), vagy leves, édes, fel nem nyíló vagy szabálytalanul felnyíló (Bisnaga szekció), sárga színű, felülete ragacsos. A virágzó areolák csupaszok, nektárt rejtő mirigyeket, úgynevezett „extraflorális mirigytöviseket” is fejlesztenek. Ezeken a mirigytöviseken keresztül édes váladékot választanak ki a bőrfelületükre a virágzási idő környékén (nyáron és ősszel), ezzel is csalogatják a megporzást végző rovarokat, lepkéket. A mag lapított ovális, 1,4-2,4 mm nagyságú, fekete-barna, fényes, felszíni domborulatai lapítottak vagy részben konkávok.

Nigel P. Taylor és Clark által a fentebb említett mindkét szekció - Bisnaga szekció és Ferocactus szekció - még további két csoportra osztható, főleg a termés és a mag tulajdonságaira alapozva.

I. Bisnaga szekció

A termésük vörös, rózsaszín vagy bíboros, ritkán sárga vagy fehéres bogyó, leves, fel nem nyíló vagy szokatlanul felrepedő a csúcs körül, és a magok a terméshússal együtt kibuggyannak. A mag ritkán nagyobb mint 2 mm, többnyire nagyon sima és fényes, a köldök régiója keskenyen peremes.

F. glaucescens csoport. A szár magános vagy sarjadó, a tövis többé-kevésbé lekerekített (a The New Cactus Lexicon itt a „terete” kifejezést használja, ami hengeres, de végei felé keskenyedő, kerek keresztmetszetű és sima felszínűt jelent), a csúcs egyenes, többé-kevésbé sima. A mag domború cellafalakkal határolt, többé-kevésbé kiemelkedők, a domborulatok falai többé-kevésbé lapítottak, nagyon finom mikro szemcsézettséggel (nem gödrös).

F. alamosanus, F. echidne, F. flavovirens, F. glaucescens, F. schwarzii

F. latispinus csoport. A szár magános, némelyik faj egyedeinél nagyon nagy. A középtövis gyakran lapított, egyenes vagy hajlott, vagy visszahajlótól a tövisvégen horgasig változó, keresztben gyűrűszerűen bordázott. A magdomborulatok cellafalainak határai alig érzékelhetők, vagy enyhén kiemelkedők, a domborulatok falai gödrösek.

F. haematacanthus, F. hamatacanthus, F. histrix, F. latispinus, F. macrosdiscus

II. Ferocactus szekció

A termése kezdetben sárga vagy vörös, lila, rózsás-karmazsin csíkokkal, belseje beszáradó, alapjánál felreped, ahogy a termés megérik, leválik a növényről. A mag többnyire 2-3,2 mm nagyságú, tompa fényű vagy gyakran kevésbé fényes, a köldökrégió lapos peremmel.

1.F. robustus csoport. (Ez tartalmazza a F. wislizeniit is, noha a maghéj felszíne sekélyen gödrös.) Tövisek száma több mint 10, jól elkülönülnek erős középtövisekre és finomabb peremtövisekre. A mag alig érzékelhető vagy többé-kevésbé emelkedett domborulatú cellafalakkal, a domborulatok falai többé-kevésbé laposak vagy konkávok (nem gödrösek), durva mikro szemcsézettséggel.
F. chrysacanthus, F. cylindraceus, F. fordii, F. gracilis, F. herrerae, F. johnstonianus, F. peninsulae, F. pilosus, F. robustus, F. tiburonensis, F. townsendianus, F. viridescens, F. wislizenii

F. pottsii csoport. Tövisek száma kevesebb mint 10, nem elkülönülők vastagságban. A mag alig érzékelhető vagy többé-kevésbé emelkedett domborulatú cellafalakkal, a domborulatok falai többé-kevésbé lapítottak vagy gödrösek, mikro szemcsézettség nélkül.

F. diguetii, F. emoryi, F. lindsayi, F. pottsii

A nemzetséghez jelenleg 42 taxon – 28 faj és 14 alfaj – tartozik (The New Cactus Lexicon Text 5. o.).

Érdekességek

A hordókaktuszok ellentmondásos növénycsodák a távolságtartó, ugyanakkor vonzó monumentális termetük és az elriasztó tövisarzenáljuk miatt. Ebben a nemzetségben találjuk a kaktuszcsalád leghosszabb tövisű kaktuszát, a Ferocactus emoryi subsp. rectispinust, melynek középtövise akár a 30 cm hosszt is elérheti. A Ferocactus nemzetséghez tartoznak az egyik legszebb és egyben a legimponálóbb kaktuszok, és népszerűségük gyorsan növekszik annak ellenére, hogy a növények viszont túl lassan növekednek, 1-2 fajt eltekintve pedig sok évbe telik, míg termékennyé válnak, nem vagy ritkán nevelnek sarjakat.
Bár többségük hosszú esztendők múlva hoz virágot, a legkülönlegesebb formájú, színű és nagyságú, félelmetes, ám mégis ámulatba ejtő töviseik látványa feledteti, de legalább is csökkenti a várakozás okozta türelmetlenséget.
Nálunk sajnos sokat veszítenek a vadságukból még a Kanári-szigeteken termesztett példányok is. A később növekedett töviskoszorúk sokkal gyengébbek lesznek az új otthonukban a legodaadóbb gondozás mellett is. A termesztett növények nagyon lassan növekszenek, évekig tarthatók ugyanabban az edényben átültetés nélkül, de ha gondosak és türelmesek vagyunk, akkor még üvegházban is látványos „hordókká” fejlődhetnek.
A Ferocactusok esetében jól tetten érhető a tudományos név és a népi elnevezés találékonysága közötti különbség az utóbbi javára. A hordókaktusz (angolul barrel cactus) vagy hordó alakú kaktusz (barrel-shaped cactus) népi elnevezés a kaktuszok távolról is jól felismerhető, az egész nemzetségre jellemző és rendkívül találó külső alakjára utal. Egy másik ismert nevük hazájukban a Wilde cactus (vadkaktusz), amit a nemzetség névadói a tudományos név alapjául felhasználtak. Nagyságuk és formájuk alapján igazán sem a gömbkaktuszok sem az oszlopkaktuszok kategóriájába nem illenek bele.
Több hordókaktusz a Mammillariakhoz hasonlóan a szár végén, a tenyészcsúcs közvetlen közelében hozza a kör alakban elhelyezkedő virágait. Az azonos időben, nyíló, szemet gyönyörködtető virágkoszorú minden addigi fáradságot és hosszú várakozási időt elfeledtet. A lédús gyümölcsök ehetők, kissé savanykás, jellegzetes, vadgyümölcsre emlékeztető zamatuk van.
A kultúrában tartott hordókaktuszokról a bőrfelületre tapadt édes váladékot öntözéskor permetezéskor el kell távolítani, mert könnyen megtelepednek rajta a penészgombák, melyek nemcsak esztétikailag, hanem élettanilag is károsak.
Gondozásuk során óvakodjunk a kapkodásból, figyelmetlenségből adódó szúrásoktól, mert rendkívül hegyesek és erősek, ezért veszélyesek lehetnek és súlyos sérüléseket okozhatunk magunknak vagy másoknak.
A Kaktusz-Világ 2008. november-decemberi számában és a 2008. december hónap kaktuszában is megemlítésre kerül a nemzetség leírói – az amerikai szerzőpáros - életútjának legfontosabb mozzanatai.

Élőhely

A nemzetség fajai az USA délnyugati és Mexikó északkeleti részén őshonosak, magasabban fekvő sivatagos, félsivatagos területek lakói.

Gondozás

Kultúrában nálunk sokat veszítenek a félelmetes kinézetű tövisruházatukból, mert a sokkal intenzívebb és hosszabb napfényes időszak itt nem biztosítható. Ezért a fagyveszély elmúltával fokozatos szoktatás után minél hamarabb a szabadban tartsuk őket. Ha a tövisei nem elég fejlettek, színtelenek, helyezzük még naposabb, melegebb helyre. Fény- és melegigényesek, ezért kizárólag a teljesen árnyékmentes, napos helyet szeretik, és nincs szükségük a legiszonyúbb nyári tűző nap elleni védelemre sem. A tartóedényeket nagy sziklára, kőtömbökre, betonalapra (teraszra) helyezzük el, így a nappal felmelegedett környezete éjszakára is biztosít számára elegendő meleget. A hordókaktuszok általában nem tűrik a túl nedves éghajlatot, ezért öntözés előtt hagyjuk a talaját teljesen kiszáradni. Nálunk az elég gyakori nyári záporok miatt az ültetőközeg kétharmad arányban tartalmazzon vulkáni eredetű kőzettörmeléket. Éppen ezért a laza szerkezetű ültetőközeg a megfelelő, hogy a hirtelen rázúduló csapadékmennyiség túlnyomó többsége csak átfusson a talaján. Az ültetőedény mérete sem legyen sokkal nagyobb a kaktusz átmérőjénél, ezáltal is kevesebb esővizet fog fel, sőt a talaját fóliával is takarhatjuk a szükségesnél több esővíz ellen. Időnként tusoljuk le a por, pókháló és a növényi, állati maradványok eltávolítása céljából. Kultúrában nem (vagy nagyon sokára) érik el a teljes magasságukat, mert jóval kevesebb és kevésbé intenzív fényt kapnak ahhoz, hogy a természetben előforduló méreteket elérjék, ami ugyan előny az elhelyezésük szempontjából, de az eredeti habitusuk hiányt szenved. Nagy szakértelmet kíván a fényben jóval szegényebb környezetben a virágzásra való késztetésük. A lakásban tartott hordókaktuszok nagyon ritkán vagy egyáltalán nem hoznak virágot. Télen, a nyugalmi időszakban tartsuk szárazon, hűvös, világos, 8-10 C fokos helyen. A téli zsugorodása természetes, ha ez a folyamat erősen felgyorsul és messze még a tavasz, közvetlen az edény közelében enyhe nedvesítést kaphat. 3-5 évente, április környékén ültessük át kissé nagyobb méretű edénybe, a talaját teljesen cseréljük ki. Magvetéssel szaporíthatók, csírázási idejük meglehetősen hosszú.

Túlöntözés esetén gyökérrothadás léphet fel. Gyapjastetvek és gombásodás ellen évi két alkalommal történő permetezéssel védekezhetünk. A permetezőszerek szakkereskedésben szerezhetők be.

Írta: Kiss Csaba