A nemzetség leírása
Hatiora Britton & Rose in Bailey 1915/Standard Cycl. Hort. 3: 1432.
Szinonimák
Epiphyllopsis, Hariota, Rhipsalidopsis, Pseudozygocactus.
Etimológia
A Hatiora tudományos nemzetségnév a Hariot névből képzett anagramma. (Mások szerint nem anagramma, hanem elírás – és ez tűnik valószínűbbnek!). Így emlékezett meg M. Adanson, Thomas Hariot angol tudósról és történészről.
História
A Hatiora nemzetséget Britton & Rose írta le 1915-ben, de akkor még a H. gaertneri nem ide kapott besorolást annak ellenére, hogy már 1884-ben leírta Regel. Korábban a Hatiorat a Rhipsalis szinonimájának tekintették.
Michel Adanson (1727–1806) francia botanikus, aki a növények külső jellemzőin alapuló természetes rendszerezési és elnevezési módszert dolgozott ki, különös hangsúlyt helyezve a családokra. Linné rendszere ezt túlhaladta. Érdemei elismeréseként a Bombacaceae családba tartozó Adansonia növénynemzetséget (afrikai majomkenyérfák) róla nevezték el.
Thomas Hariot (1560–1621) kezdetekben először használta a szinonim Rhipsalis nemzetségnevet, de nem ő írta le, hanem Gaertner 1788-ban. Hariot többek között Sir Walter Raleigh (1554?–1618) angol államférfi, író, tudós és felfedezőmentora volt, akit I. Erzsébet királynő lovaggá ütött.
A nemzetséget a két amerikai kaktuszszakértő, terepkutató és rendszerező, dr. Nathaniel Lord Britton (1859–1934) és prof. dr. Joseph Nelson Rose (1862–1928) alkotta és írta le. Britton a New York Botanikus Kert igazgatója, Rose pedig Washingtonban a "National Herbarium, Smithsonian Institution" kuratóriumi tagja volt. Közös életművük, az 1919–23 között készült és a Washingtonban kiadott teljes kaktuszcsaládot átfogó 4 kötetes "The Cactaceae I–IV" monográfia. A Hatiora nemzetség a szemölcs- és levélkaktuszokról szóló IV. kötetben található, voltaképpen a Hariota De Candolle ex Adanson nemzetség átformálásával.
A Hatiora nemzetség típusfajának a Rhipsalis salicornioidest választotta az amerikai szerzőpáros, és mivel még akkor monotipikus nemzetség volt, így csak e faj alapján készítették a nemzetség leírását is. A Hatiora nemzetség a "The Cactaceae I–IV" monográfiában ugyan már három fajjal képviseltette magát, de a H. bambusoides Weber ma már csak a H. salicornioides (Haworth) Britton & Rose szinonimájaként ismert, a H. cylindrica Britton & Rose fajt pedig Rose és társai már megtalálták 1915. július 22–24-ike között (Brazília, Rio de Janeiro, Ilha Grande), de csak 1923-ban, a monográfia IV. kötetének 219. oldalán publikálták.
A nemzetség jelenlegi leírása már kiterjed e faj közeli rokonaira, amelyek hengeres törzzsel rendelkeznek és magában foglalja a lapított szárú Rhipsalidopsis fajokat is (lásd lentebb!). Néhány szerző ezen fajokat még mindig a szinonim Rhipsalis nemzetség alá sorolja, amelyektől nagyobb és színesebb virágaikkal térnek el.
Habitus
A föld fölötti testrész cserjés, bokros jellegű, inkább világoszöld színű, epifita vagy köveken élő (epilithikus) életmódot folytat. A szár egyenes növekedésnek indul, majd minél hosszabb lesz, annál inkább lehúzza a saját súlya. A szár részekre, úgynevezett szártagokra osztott. A szártagok az alsóbb szártagok csúcsi – de H. gaertnerinél gyakran laterális is – areoláiból hajtanak ki Ezek a testrészek az areolák csúcsán egyesével vagy csoportosan helyezkednek el. A szártag hengeres, több élű (3–5), szárnyas vagy lapos, általában 3 cm-nél hosszabb, de kisebb mint 5 cm. Tövisek nincsenek, vagy amelyik fajon találhatók, azokon puhák, serteszerűek. A virág szokványos, inkább kicsi, tölcsér vagy harang alakú, ferdén lefelé lógó. A virágrészek élezettek, a virágcső és a lepellevelek csupaszok. A külső lepellevelek rövidek, a belső leplek szétterülők, színük élénksárga, narancsos, rózsaszínes vagy vörös. A termés kicsi, gömb vagy ovális alakú, csupasz. A mag ovális vagy lapított ovális, 1,1–1,4 × 0,8–0,9 mm, barna vagy feketésbarna, fényes, sima. A köldökrégió közepes, kerek, felső állású. A magköpeny jelen van, a köldökrégióra korlátozódik vagy az egész magot befedi.
A nemzetségbe jelenleg az alábbi 6 faj kapott besorolást:
- Hatiora cylindrica Britton & Rose 1923. (A felfedezés éve 1915, az első leírás 1918-ban készült).
- Hatiora epiphylloides subsp. bradei (Campos Porto & Castellanos) Barthlott & Taylor 1995. (A felfedezés éve 1937, az első leírás 1941-ben készült).
- Hatiora gaertneri
- Hatiora herminiae (Campos Porto & Castellanos) Barthlott 1987. (A felfedezés éve 1937, az első leírás 1941-ben készült).
- Hatiora rosea
- Hatiora salicornioides
Élőhely
Elterjedési területük Délkelet-Brazília, Rio de Janeiro, Sao Paulo, Santa Catarina, Parana, Rio Grande do Sul, Espirito Santo államok. A Minas Gerais államból származó Hatiora-észlelések nem bizonyítottak.
Gondozás
A Hatiora nemzetség fajai tenyészidőben valamivel nagyobb páratartalmú levegőt, több és erősebb meleget kedvelnek, mint a Schlumbergera fajok. Az ültetőközeg összeállításakor arra figyeljünk, hogy kissé savas kémhatású legyen, és különösen ügyeljünk az abszolút mészmentességre. A megfelelő savanyú kémhatás eléréséhez a kaktusztalajba kevés lápföld, ennek hiányában jól elkorhadt lombföld használható. A Hatiora fajok egész évben (állandóan) a szobában élhetnek, a tűző, direkt napfényt azonban itt is kerüljük, mert megéghetnek és túl sok nedvességet párologtatnak el. Általában nem bírják a fagyot még viszonylag rövid ideig sem, ezért ha szabadtéren tartottuk, a mi hideg teleink ellen védeni kell. Decembertől hűvösebb helyre tehetjük, és csak annyira öntözzük a növényeket, hogy a talaj éppen nyirkos legyen, de ne száradjon ki teljesen. Kora tavasszal, amint az első bimbókezdemények megjelennek, vigyük vissza a tenyészidőben jó bevált melegebb helyükre és ekkortól bővebben is öntözzük őket. Virágzási időszakban érdemes tápoldatozni, főleg ha nem friss az átültetés. Nyáron gyakran permetezzük meg langyos esővízzel a hajtásokat és a környezetüket is páradús mikroklímát biztosítva, valamint hogy a viaszos pajzstetvek és takácsatkák megjelenését, elszaporodását megakadályozzuk. Némely fajról leeső szárdarabok gyorsan gyökeret eresztenek és hamarosan akár túl is nőhetik az anyanövényt. Dugványozással szaporíthatók. Gondos ápolás mellett sok éven át gyönyörködhetünk a dús virágzásban és a szép ívű, zöld színű hajtások bokros megjelenésében. Az egyenletes és formás fejlődésének biztosításához a virágzás utáni vegetációs időszakban időnkét kissé forgassuk a növényeket. Az élősködő kártevőkkel szemben és a betegségek megelőzése érdekében permetezéssel védekezzünk.
Felhasznált irodalom
Britannica Hungarica Világenciklopédia I. kötet. Brepols, Belgium.
Smith, Gideon F. (2008): Kaktuszok és pozsgások. Hajja & Fiai Könyvkiadó Kft. Debrecen.
Haage, Walther (1981): Kakteen von A bis Z. 1. kiadás, Neumann Verlag, Leipzig Radebeul.
Hunt, David R.-Taylor, N.-Charles, G. (2006): The New Cactus Lexicon: descriptions and illustrations of the cactus family. dhbooks, Milborne port.
Jezek, Zdenek – Kunte, Libor (2007): Pozsgásnövények enciklopédiája. Ventus Libro Kiadó, Budapest.
Magyar LAROUSSE enciklopédia II. kötet. Librairie Larousse, Paris 1979 – Akadémia Kiadó Budapest, 1992
Manke, Elisabeth (2001): Kaktuszok – A legszebb fajok és gondozásuk. Magyar Könyvklub, Budapest.
Mészáros Zoltán (1969): Virágzó kaktuszok. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Dr. Nemes Lajos – Szabó Dezső (1981): Kaktuszok. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Pappné dr. Tarányi Zita (2001): Kaktuszok és pozsgások ápolása. Kheirón ’97 Kft.
Subík, Rudolf – Kunte, Libor (2004): Kaktuszok enciklopédiája. Kossuth Kiadó.
Ujréti Endre (1986): Fán lakó kaktuszok. Magán kisadás, Budapest.
Vermeulen, Nico (2002): Szobanövények enciklopédiája. Gabo Könyvkiadó.
Fotók: Kiss Ármin
Angol fordítás: Varga Zoltán
Írta: Kiss Csaba
2010. március 23-április 05.
