Thelocactus macdowellii

A nemzetségre vonatkozó ismeretek

Típusfaj: Thelocactus hexaedrophorus
Fotó: Kiss Ármin

Első leírása: 
Thelocactus (Karl Schumann) Britton & Rose 1922/Bull. Torrey Bot. Club 49: 251.

Szinonimák
Echinocactus, Hamatocactus, Torreyocactus

Etimológia
A Thelocactus összetett tudományos nemzetségnév első tagja az ógörög-latin eredetű thele illetve thelos szóból származtatható, amely önállóan a bütyök, csecsbimbó, dudor, emlő, göb, gumó, szemölcs, vastagodás, jelentésekkel bír. A nemzetség fajaira vonatkoztatva az összetett szónak a bordák sajátságos felépítése, tagozódása miatt szemölcsös bordájú kaktusz, vagyisszemölcsöskaktusz a jelentése. 

Megjegyzés: a nemzetségnév magyar jelentése nem tévesztendő össze a Mammillaria nemzetségre vonatkozó szemölcskaktusz jelentéssel!

História
A nemzetségből az első a T. leucacanthusvolt, ami megjelent Európában. Ezt a fajt Wilhelm Friedrich von KARWINSKY (1780-1855) felfedezte fel Zimapán (Hidalgo állam) közelében, aki 1830 körül elküldte a növényt a müncheni botanikus kertnek. Akkoriban Echinocactus-ként azonosították, ez történt a gömb alakú kaktuszok többségével. A Thelocactus név nagyjából 68 évvel később jelent meg a szakirodalomban, amit K. SCHUMANN alkalmazott elsőként. Ezt a nevet kétkötetes művében, az 1898-ban kiadott Gesamtbeschreibung der Kakteen-ben használta elsőként, amelyet egy alnemzetség azonosítására hozott létre, az akkor még óriási Echinocactusnemzetségben. Ebben a művében SCHUMANN azokat a fajokat sorolta ide és írta le, amelyeknek az a közös tulajdonságuk volt, hogy a száruk (bordájuk) szemölcsökre osztott. Így az ógörög 'thele' szó alapján - ami mellbimbót jelent - a Thelocactus nevet adta nekik. 
24 évvel később BRITTON & ROSE a Thelocactus-t nemzetségi rangra emelték, miközben típusfajként aThelocactus hexaedrophorus-t jelölték meg, a nemzetség eleinte 6, majd 12 fajból állt, melyek még ma is ide tartoznak. BRITTON & ROSE munkája után a leírók, rendszerezők sok más fajt adtak az eredeti csoporthoz, új fajokat és kombinációkat is. A nemzetség több revízión és átsoroláson ment keresztül, így a rendszertani helyzete bonyolult. Máshová tartozó kaktuszfajok közül is bekerült néhány a Thelocactus nemzetségbe (T. gielsdorfianus, T. knuthianus, T. saueri, T. viereckii, T. subterraneus). Ezeket később BACKEBERG a Gymnocactus nemzetségbe sorolt át, mely jelenleg a Turbinicarpus nemzetség egyik szinonimája. Tehát a korábbi források ezeket a fajokat az Echinocactus, Ferocactus, Gymnocactus és Hamatocactus nemzetségek tagjaiként tartották nyílván. Dr. Karl Moritz SCHUMANN (1851-1904) a botanika professzora, a német kaktuszgyűjtők egyesületének, a Deutsche Kakteengesellschaft-nak egyik alapító tagja, a berlini Botanikai Múzeum magasabb beosztású tudományos munkatársa volt. A fenti nemzetségen túl még a Notocactus (ma Parodia) és aRebutia nemzetség, valamint több faj leírója, pl.: a Copiapoa fiedleriana, Discocactus hartmannii, Echinopsis calochclora, E. rhodothricha subsp. rhodothricha, E. spiniflora, Eriosyce strausiana subsp. strausiana, Gymnocalycium anisitsii subsp.anisitsii, G. anisitsii subsp. damsii, G. hybopleurum, Oroya peruviana, Parodia chrysacanthion, P. haselbergii subsp.graessneri, P. neoarechavaletae, P. schumanniana subsp. schumanniana, Rebutia minuscula, stb., és sok kaktuszközlemény szerzője. Legnevezetesebb munkája a teljes kaktuszcsalád rendszerbe foglalása, a Gesamtbeschreibung der Kakteen (1898). Nevét őrzi a Cycas schumanniana, a Mammillaria schumannii és a Parodia schumanniana subsp. schumanniana is.

Habitus
A legtöbb növény magános (szoliter), csak néhány faj sarjadó vagy csoportképző, melyek az alapi részen képződnek. A fajok kis termetűek, rendkívül változatosak,répagyökeret fejlesztenek. Színük a zöld valamelyik sötétebb árnyalata vagy fémesszürke. A szár nyomott gömb, gömbölyded, alacsony kúp formájú, kissé megnyúlt vagy rövid oszlop alakú, határozottan látható bordás vagy többszögletű (jellemzően 6) szemölcsös, melyek markánsan kidudorodók. Számuk 7-20 körüli, függőleges vagy spirális lefutásúak. Ezek csúcsán ülnek a kör vagy ovális alakú, fehér vagy sárgás szőrképletekkel borított areolák, melyek néha a felső élénél kiterjesztettek, kinyújtottak, melyben egy rövid kis árok alakul ki. Egy-egy megnagyobbodott areolában képződik a virág. Mézfejtők (nektárrejtő mirigyek) néha szintén fejlődnek vagy nem (esetleg nem láthatók!), de sosem a virágzó areolán. Többnyire erősen tövisesek, a szárat teljesen körbehálózzák. A tövisek gyakran durvák, rendkívül változatosak, színük fehér, sárga, piros-sárga foltos, barna és szürke, dekoratív hatásúak, számuk a kevéstől a számosig terjed, de általában 0-30 db közötti. Az 5-60(75) mm méretű középtövisek sokszor hosszabbak, lapítottak, rugalmasak és érdesek, lehetnek szélesek, hosszanti irányban rovátkoltak, hajlítottak vagy egyenesek (egy fajnál horgasak), elállók, kör keresztmetszetűek, merevek és tűhegyesek. A peremtövisek száma 0-25 db, 3-35(60) mm hosszúak, sugárirányúak, egyenesek, zömében árszerűek. A sokáig nyíló, fehér, sárga, rózsaszínű vagy vörös színű, szétterülő virágok fehér gyűrűvel és selymesfényű piros vagy sárga torokkal csúcsi megjelenésűek, tölcsér vagy trombita alakúak, fajtól függően 3,3 - 10 cm átmérő méretűek. A nagyszámú sárga porzó fölé 10-13 ágú bibemagasodik. A lepellevelek külső felülete feltűnő pikkelyekkel borított. A virágcső és a magház is pikkelyes. A termésközepes vagy nagy méretű, gömbölyű, de kissé megnyúlt is lehet, sötétzöld vagy barnásan színezett, esetleg élénkpirosas, éretten száraz és az alján kör alakban felhasadó, vagy néha fénylő vörös, valamelyest húsos és nem felnyíló. Az elszáradt lepellevelek a termésen maradók. Az éréskor felnyíló termésekből a talajra hulló magvak gondoskodnak a faj további elterjedéséről. A mag lapítottan ovális, 1,3-2,7 x 1,0-1,5 mm, fekete vagy sötétbarna, fényes vagy matt, gerinces, a vastag maghéjon lévő domborulatok, dudorok (rücskök) lapítottak, sekélyen homorúak, vagy gödrösek, alapi köldökkel.

A Thelocactus nemzetséghez jelenleg az alábbi 20 taxon - 12 faj és 8 alfaj - tartozik:

1. T. bicolor subsp. bicolor (Pfeiffer) Britton & Rose 1922 (1842)
2. T. bicolor subsp. bolaensis (Runge) Doweld 1999 (1889)
3. T. bicolor subsp. flavidispinus (Backeberg) Taylor 1998 (1951)
4. T. bicolor subsp. heterochromus (F. A. C. Weber) Mosco & Zanovello 2000 (1895)
5. T. bicolor subsp. schwarzii (Backeberg) Taylor 1998 (1950)
6. T. buekii (Klein) Britton & Rose 1923 (1859)
7. T. conothelos subsp. argenteus (Glass & Foster) Glass 1997 (1972)
8. T. conothelos subsp. aurantiacus (Glass & Foster) Glass 1997 (1972)
9. T. conothelos subsp. conothelos (Regel & Klein) Knuth 1936 (1860)
10. T. conothelos subsp. garciae (Glass & Mendoza-García) Mosco & Zanovello 2000 (1997)
11. T. hastifer (Werdermann & Boedecker) Knuth 1936 (1931)
12. T. hexaedrophorus subsp. hexaedrophorus (Lemaire) Britton & Rose 1922 (1839)
13. T. hexaedrophorus subsp. lloydii (Britton & Rose) Taylor 1998 (1923)
14. T. lausseri Riha & Busek 1986 (1986)
15. T. leucacanthus (Pfeiffer) Britton & Rose 1923 (1837)
16. T. macdowellii (Quehl) Marshall 1947 (1894)
17. T. multicephalus (Halda & Panarotto) 1998 (1998)
18. T. rinconensis (Poselger) Britton & Rose 1923 (1855)
19. T. setispinus (Engelmann) Anderson 1987 (1845)
20. T. tulensis (Poselger) Britton & Rose 1923 (1853) 

A nemzetség még akkor is kisszámú, ha a fajok száma a szerzőktől függően sokszor eltér, és a fentinél inkább több. A nemzetséghez és a fajokhoz külön-külön is sok név fűződik, ezért egy amatőrnek, de még rutinosabb gyűjtőnek is nehéz lehet eligazodni köztük. (Túl sok a szinonimnév.) 

Érdekességek a nemzetség vonatkozásában

1.A taxonoknál feltüntetett első évszámok alapján a jelenlegi rendszerbe történő besorolásuk sorrendje kiolvasható, a második, zárójeles évszám alapján az első leírás időbeli sorrendje követhető. 

2.Német nyelvterületen a teljes Thelocactus nemzetségnek a népi neve hasonló, mint nálunk; Warzen-Kaktus, azazszemölcsöskaktusz, de emellett egy másik kedveskedő és nagyon találó nevet is kiérdemelt: csinos bordájú kaktusz. Hollandiában a virág trombita formája után a vidám, hangulatos és muzikális trombitakaktusz név is ismert. 

3.A tövisek sokszor erőteljesek és olykor durván rostosak. Színskálájuk a fehértől a sárgán és a vörösön át a barnáig terjed - ám mindez egy és ugyanazon az egyeden is előfordul. 

4.Minden Thelocactus faj nappal virágzik. Napsütésben teljesen kinyílnak, s a virágzás legalább 4 napon át tart úgy, hogy a leplek minden éjszakára bezáródnak, majd nappalra újra kivirítanak. 

5. A T. setispinus elég nehezen illeszthető be a nemzetségbe, státusza még korántsem megnyugtató, további bizonytalanságok várhatók e fajt illetően a töviseit, termését és magját alapul véve.

6. A 20 taxon 10 államban őshonos (1 USA-beli és 9 mexikói), és ez a hatalmas terület kb. 7-8 szorosa Magyarországénak. Természetesen nem az egészen, hanem ezen belül is csak azokon a területeken terjedtek el, ahol számukra megfelelőek a csapadék-, a klíma- és a talajviszonyok. (Lásd: Élőhely!)


Élőhely
A nemzetség fajai az USA Texas államának Brewster és Starr megyéiben, mészkő vagy homokkő lejtőkön, kiálló sziklacsúcsokon, valamint Közép- és Északkelet-Mexikó több államában élnek (a fajnál felsoroltakon kívül még Hidalgo és Querétaro államokban), de főként a Chihuahua-sivatagban. A közép-mexikói plató száraz földjei szintén számos kaktusz hazája, amelyek között aThelocactus fajok is fellelhetők. Itt mészköves talajokon találhatók, száraz, bozótos vidékeken, vagy tövises bozótokban, pozsgás bozóterdőben, sivatagi füves vidékeken, valamint Texas és Mexikó szavannáin, közel tengerszint magasságtól, több mint 2200 m magasságig. Tehát nagyon nagy területen, és igen változó domborzati, éghajlati körülmények és talajviszonyok közepette terjedtek el.

Gondozás
Magvetéssel szaporíthatók, jól nevelhetők, de a fajok egy része lassan nő. NéhányThelocactus faj a tőben sarjakat nevel. Ezeket dugványként használhatjuk, melyeket óvatosan egy finom metszéssel leválasztunk. A metszéket mindkét növényen szárítsuk be, mielőtt az anyanövényt öntöznénk, illetve a sarjat elültetnénk. A magoncoltás alkalmazható, de nem feltétlen szükséges, mivel saját gyökéren is jól tartható. Főleg ásványi anyagokat és kissé humuszos, semleges vagy kissé bázikus - pH 7 - 7,5 - talajt igényelnek jó vízáteresztő képességgel. A tavaszi fokozatos hozzászoktatás után és nyáron is nagyon meleg, verőfényes helyre tegyük, mivel az eredeti termőhelyükön is igen meleg füves pusztaságon, sivatagban élnek. Legfeljebb júliusban, a dél körüli legnagyobb forróságban árnyékoljuk egy kissé, ha elszíneződést tapasztalunk. Tenyészidőben elegendő rendszeres esővizes öntözést kell számukra biztosítani, viszont a pangó vizet nem viselik el, és a túlöntözésre is érzékenyek, könnyen elrothadnak. Üvegházban is kellő légmozgás mellett a legnaposabb és a legmelegebb helyen tartsuk, főleg tenyészidőben, de télen-nyáron a nyugalmi időszakban is fényigényesek. Fényszegény környezetben a tövisek sokat veszítenek színességükből, és a virágzás is bizonytalanná válik. Helyes gondozás mellett készségesen növekednek, kellemes meleg nyáron gazdagon virágoznak, sőt kedvező időjárási viszonyok mellett május elejétől szeptember végéig is kiterjedhet ez az időszak. Tápoldatozni nem szükséges, legfeljebb az esedékes átültetés előtti időben virágzáskor és a fejlődési szakaszban. Télen a növények 8-10 C fok hőmérsékletű helyen legyenek, csaknem teljesen szárazon. A hajszálgyökerek teljes kiszáradását lehetőleg úgy óvjuk meg, hogy jól táplált, egészséges növény kerüljön a telelőbe, amely huzatmentes legyen. 

Írta: Kiss Csaba