Denmoza rhodacantha

A fajra vonatkozó ismeretek

DENMOZA RHODACANTHA (S-D) B&R 1834/1922

RÓZSASZÍNTÖVISŰ KAKTUSZ

Etimológia

A rhodacantha fajnév összetett ógörög szó, az előtag – rhod(a) - rózsaszínt, az utótag - acantha - tövist jelent, vagyis rózsaszín tövisű a fajnév jelentése.

História

A növényt a skót származású orvos, dr. John Gillies (1792-1834) növénygyűjtő fedezte fel 1823. okt. 23-án. Gillies a 19. sz. első felében gyűjtőexpedíciókat szervezett az argentínai Andokba. Különösen Mendoza környékén keresett új növényeket, és így talált rá az ismeretlen kaktuszra, melyet ’Cactus coccineus’ (skarlátszínű kaktusz) megjelöléssel látott el. Ezenkívül több új fajt fedezett fel és írt le. A szintén ott gyűjtött Echinopsis leucantha leírása is az ő nevéhez fűződik, de Hunt szerint ez csak Salm-Dyck érdeme a jelentős kiegészítések miatt. Gillies gyűjtötte és hozta onnan Európába az első növényeket.

A fajt Joseph Franz Maria Anton Hubert Ignatz Fürst zu Salm-Reifferscheid-Dyck (1773-1861) német botanikus, a pozsgásnövények kimagasló ismerője és leírója írta le. Nagy szakértelmét misem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Copiapoa cinerascens, C. marginata, Echinocereus subinermis subsp. subinermis, Echinopsis bridgesii subsp. bridgesii, E. obrepanda, Ferocactus haematacanthus, F. pottsii, Mammillaria columbiana subsp. columbiana, a Sclerorocactus scheeri, stb. közismert fajok leírása is az ő nevéhez fűződik. Salm-Dyck alapvető munkássága a gyűjtés és a fajleírás terén még ma is igen nagy jelentőségű. A tudós herceg nevét az utókor számára a Coryphantha salm-dyckiana (Scheer) B&R (Hunt szerint ez a C. delaetiana szinonimája) és az Echinocereus salm-dyckianus Scheer kaktuszfajok őrzik. A holotípust (amiről az első leírás készült) nem konzerválták le, és nem őrizték meg, a neotípust 1993 óta őrzik Mendoza-ban.

Morfológia

Egyedülálló, nem sarjadzik, igen lassan nő. A látványos növénytest szürkés sötétzöld színű, fiatalon hosszú ideig inkább gömbölyded alakú, idősebb korban kissé megnyúlik – hordósodik vagy oszloposodik. Kifejlett korban 9–16 cm átmérőjű és 30 cm magas. Kb. 15 db egyenes lefutású, jól láthatóan kiemelkedő - 1,5 cm magas és az alapnál 2 cm széles - tompa élű, az areoláknál erőteljesen kidomborodó bordája van. A hosszúkás tojásdad alakú legfiatalabb areolák sárgák, az idősebbek szürkék és filcesek. A 16–17 mm hosszú tövispárnák nem érnek össze és mintegy 2,5 mm távol vannak egymástól. A növényenként változó méretű 6-11 peremtövise sugár irányban áll, enyhén test felé hajló, néha kissé kuszált, kb. 3 cm hosszú. Az 1 db középtövise néha hiányzik, de ha megvan, kissé erősebb és hosszabb, a testtől szembetűnően elálló, enyhén felfelé ívelődő, kb. 3,5 cm-es. Fiatal korban a tövisek durvák, vörösesbarnák vagy vörös színűek, a középtövisek mindig kissé sötétebbek, idős korban szürkésvörösek, és sűrű sörtéket növeszt. A virág a tenyészcsúcs legbelső, fiatal areoláiból fejlődik, egyszerre 2 vagy több is és több hullámban. Nappal virágzó faj, de nem csukódik be éjjelre sem és kb. 2–3 napig nyílik. Karcsú – zigomorf - virágai hosszúcsövesek, nem nyílnak ki teljesen, 6–7 cm hosszúak és 1,5–2 cm átmérőjűek, piros, vörös vagy bordó színűek. A magház és a virágcső külső felülete egyenetlen, rovátkált és csupasz. A virág színével egyező bibe, bibeszál és azt kissé lejjebb szorosan körülölelő sok porzószál, még nyílás előtt jóval túlnő a virágon (nyílván a rovarok részére a könnyebb beporzást segítendő). A pollen bíbor színű. A lepellevelek igen rövidek, szegélyük kissé ferde, és alig nyílnak szét. Termése gömb alakú, bolyhos, rövid hajszerű tövissel (microdasis?). Az érett gyümölcs száraz és oldalt felreped, a gyümölcshús (pulpa) fehér. A megközelítőleg ovális, gömbkaktuszok között a viszonylag nagy mag 1,2×1,4 mm, feketésbarna fényes vagy fekete matt, felszíne redőzött, szemölcsös és gödörkés, a köldök (hilum) nagy és bemélyedő. Termés és mag nem képződik, ha nem történik idegen beporzás, mivel nem öntermékenyítő.

Élőhely

Argentína nyugati, északnyugati, tengerszint feletti 1000 m magasságú részein őshonos. Tipikus élőhelye Mendoza város környékén van, de igen elterjedt populáció San Juan, La Rioja és Tucumán városokhoz tartozó területeken is megtalálható.

Gondozás

Magról szaporítható csak, mivel sarjakat nem nevel. Maximális fényt, és korai, nagy ültetőedényben végzett magvetést kíván. Nincs különösebb igénye, saját gyökerén is jól növekszik, de feloltással a fejlődése erőteljesebb és gyorsabb lesz. Megfelelő oltóalany az Echinopsis. Optimális ültetőközege a kaktuszföld némi humuszos komposzttal keverve. A virágzási időszak tavasz-nyár. Vízigényes, szereti a teljes napsütést, de azért a nyári nagyon erős és közvetlen tűző napfényt, főleg a déli órákban kerüljük el. Növekedési időszakban, de elsősorban nyáron az állandó friss levegős hely, az egészséges, fajra jellemző fejlődésük szempontjából nagyon fontos. Kb. 20–25 év kitartó gondoskodás után hozza első piros, vörös vagy bordó színű, cső alakú virágait. Télen hűvös, 8–12 °C-os páramentes helyen, és lehetőleg a talaját is szárazon tartsuk. Végszükség esetén enyhén és óvatosan télen is öntözhető közvetlen az edény falánál, ha láthatóan ráncosodik a teste, de biztonságosabb, ha néhány fokkal hűvösebb, huzatmentes helyre tesszük.

Érdekességek

1. Hazánkban az 1970-es években kezdtek a gyűjteményekben elterjedni. Termesztése az egyik legmegszokottabb dél-amerikai kaktusszá vált, különösen az utóbbi években, mióta az eredeti termőhelyen élő növényekről származó magok a termesztők által könnyen beszerezhetők.
2. Régebbi szakleírásokban a két fajt időnként az Echinocereus, Cleistocactus és a Pilocereus nemzetségbe is sorolták egyrészt a virágszerkezet, másrészt a gömb illetve az oszlopos termet miatt. A D. erythrocephala növekedése főleg idősebb korban oszlopos (cereoid) jellegű.
3. Úgy néz ki a teljesen kifejlődött és egészen kinyílt virág, mint egy tömzsi, kis piros ecset vagy pamacs, de leginkább egy feslett végű vörös rostíronra emlékeztet. A virág szépsége talán nem vetekedhet pl. az Echinopsis, a Gymnocalycium rendkívül dekoratív, vagy Discocactus kecses és kellemes illatú virágával, de lenyűgöző a zöld gömb tetején az egyre magasodó vörös és szinte égő gyertyaszálként tündöklő tünemény.
4. Curt Backeberg, a híres német kaktuszszakértő és rendszerező, egy sárga tövisű egyedet is talált Argentínában, amely a jelenleg bizonytalan státuszú D. erythrocephala fajhoz tartozik.
5. A bemutatott növény becsült életkora 12-15 év lehet. Annak ellenére, hogy a szakirodalom a 20-25 éves kor elérése után várja az ivarérettséget, már virágzik. Feltehetően a mesterséges körülmények hozták előbbre a termőképességét. Sajnos nem lehetett - másik virágzó egyed hiányában - szaporodásra alkalmas termést és magokat biztosítani. A főbb méretei: magassága 9,6 cm, átmérője 10,9 mm, jellemző peremtövis száma 10 db, nem ritka a 2 középtövis, viszont némelyik areolában nincs. (Ez nem magyarázható az üvegházi kultúrával és a hibridizáció is valószínűtlen a leírás alapján.) A tövisek inkább 3,5-4 cm hosszúak, fakó mályvaszínűek, a tenyészcsúcson sötétebbek, az egészen fiatalok vörösesfeketék és fényesek, zöme rendezett, némelyek kissé kuszáltak. Az oldalsó 3-4 pár inkább fésűsen nő, mint sugárirányban, 1-1 fel és lefelé áll.
6. Általában a növénynek jellemzően 8 sugártövise és 1 középtövise van nagyon harmonikus elrendeződésben, és mindegyik hossza 3 cm körüli. A növény csúcsán fejlődő fiatal tövisek színesebbek, mint az idősebbek, azonban a színerősség és a tövishossz egyedenként változik. Az öntözővíz hatására pompás látvány tárul elénk - a nedvességtől a tövisek azonnal kiszínesednek. Ez a jelenség a tövisek rendkívüli víz(harmat)felvevő képességét bizonyítják. Erre a képességre az eredeti élőhelyi klíma - a tengerszint feletti nagy magasság, a felfelé áramló levegő miatti viszonylag kevés csapadék és a magas páratartalom késztette.
7. A szakirodalom szerint óvni kell a legerősebb nyári nap közvetlen sugárzása ellen. Az idei több napos (árnyékban) 40 fok feletti forróságban végig a tűző napon volt (akkori hiányos ismereteim miatt), igaz gyakrabban kapott meleg vizet, és jó szellős helyen volt éjszaka is. Elszíneződés és égési nyomok nincsenek rajta! Előtte üvegházban élt kb. 6 éven át, ami 6-7 C fokos teleltetést jelent, ilyenkor vizet nem kapott, s a virágbimbók megjelenése után került az említett helyre. Jelenleg a 4. hullámban virágzik. Az első kb. 0,5 cm-es virágbimbókra június 11-én figyeltem fel, július 11-én kibújtak a porzófejek és a bibe is, majd 4 nappal később „kinyílt” a virág”. 2-3 napig virított, majd a porzók és a bibe elkezdett sötétedni, a virágcső is karcsúsodott és mattult, végül vékonyra száradt, könnyen levált az areoláról. Idegen megporzás hiányában minden virág (3 x 2 db) így viselkedett. Bimbófejlődés közben a helyzetváltoztatás nem befolyásolta a virágzást, vagyis nem kényes a mozgatásra.
8. Joseph Franz Maria Anton Hubert Ignatz Fürst zu Salm-Reifferscheid-Dyck herceg, a D. rhodacantha leírója, talán az egész kaktusztudomány, de a fajleírók társaságának minden bizonnyal a legtöbb (11!) hivatalos névvel rendelkező, „legnevesebb” képviselője.
9. A D. erythrocephala fajt Hunt nem sorolta be semmilyen rangban az érvényesen elfogadott taxonok közé, de említést tesz róla, sőt néhány soros leírást is közöl, de képet nem. Valamilyen módon mégis nyitva hagyta a kérdést, ez a nemzetségre vonatkozó leírásból kiderül. The New Cactus Lexicon TEXT-kötet 5. és 74. oldal.
10. A Mendoza közeli Cacheuta település környékén találtak 3 m-nél is nagyobb növényeket.
11. Lehet, hogy az egész kaktuszcsaládban, de a gömbkaktuszok között egyedülállóan mindenképpen a legzártabb virágszerkezettel rendelkezik. Éppen ezért a Denmoza nemzetség karakterét illetően sok kérdés vetődött fel a Hunt-féle kaktuszrendszerbe történő elhelyezésével kapcsolatosan. Felületesen szemlélve hasonlít az Andokban élő nagytermetű Echinopsis fajokra, de a virágszerkezete a Cleistocactus vagy az Oreocereus nemzetség virágjaira hasonlít. A magok is erős hasonlóságot és rokonságot mutatnak e két utóbbi nemzetséggel. Végül is a The New Cactus Lexicon ATLAS kötetben a Cleistocactus és az Oreocereus felvételek között kapott elhelyezést.

Felhasznált irodalom:

Walther Haage: Das praktische Kakteenbuch

David Hunt: The New Cactus Lexicon

Elisabeth Manke: Kaktuszok

Mészáros Zoltán: Virágzó kaktuszok

Dr. Nemes Lajos: Kaktuszok

Rudolf Šubik - Libor Kunte: Kaktuszok enciklopédiája

Fotók: Kiss Ármin

Írta: Kiss Csaba

2007. július 30.

A cikk írója a szerzői jogokat fenntartja!